Penguin Cafe Orchestra: Music for a found Harmonium

Hallgatom a szavakat (nem is szavak, csak jelmezbe bújtatott hanglejtések, hangsúlyozások, hangszínek, szokatlan beszédritmusok; rossz helyen vett lélegzetek, egyszerre kimondott hangok, csivitelések, várakozások és várakoztatások, felkapott mondatvégek).

Hatásszünet.

Megfáradva cifra hangoktól, rendkívüli műveletet hajtok végre: bátran a szemedbe nézek.
Ébredés után és lefekvés előtt.
Csak a szemed marad, más nem létezik most: egész univerzumod figyel a világba, árulkodva pillanatnyi érzéseidről, gondolataidról, összegezve az eddig történteket. Szeretnélek látni téged, ezért a szemedbe nézek. Olykor zavarban vagy, és ehhez képest teljesen haszontalan tevékenységet megfigyelve törekszel elkerülni a pillantásomat, vagy egész egyszerűen figyelni kezdesz. Kitartóan nézlek, középpontodat keresve, türelemmel. Kölcsönös bizalmunk fokozatosan épül, lassan egyre izmosabb: tekinteteink elindulnak egymás felé, némán összetalálkoznak: kezet ráznak, hangnemet egyeztetnek: G-dúrban két szólamként összecsendülünk. Mi, ketten – te, aki a szemembe nézel, és én, aki a szemedbe nézek -, együtt komponálunk egy megtalált harmónia szimfóniáját, csupasz, őrizetlen pillanatok alatt: háromnegyed a közös ütem, kezdenek a vonósok, sok cselló és nagybőgő, a kedvedért van vadászkürt is, szélesen támasztva a fúvósokat, a hárfákat és a harang édes csengését. Több oldalnyi örömóda két összetalálkozó szempárban.

Az ajkak szavakat formálnak, a karok mozdulatokba lendülnek, az ujjak tárgyak felületét tapintják, hasztalan. Világok összeomlanak és megszületnek, mikor tekinteteink csendben egymás felé indulnak, tapogatózva lépkednek egymás felé, puhán és nesztelenül ünnepi szalagokat bontva maguk mögött: köszönöm, hogy mutattad az utat, hozzád. Itt vagyok most, veled. Örülök neked.

A válasz néha egy szúrós fúga, olykor egy tekintélyes prelúdium, vagy egy pillantásnyi kantáta, de továbbra is állítom, hogy veled zenélni öröm.

Most maradj velem kicsit, és hallgass velem: