Penguin Cafe Orchestra: Music for a found Harmonium

Hallgatom a szavakat (nem is szavak, csak jelmezbe bújtatott hanglejtések, hangsúlyozások, hangszínek, szokatlan beszédritmusok; rossz helyen vett lélegzetek, egyszerre kimondott hangok, csivitelések, várakozások és várakoztatások, felkapott mondatvégek).

Hatásszünet.

Megfáradva cifra hangoktól, rendkívüli műveletet hajtok végre: bátran a szemedbe nézek.
Ébredés után és lefekvés előtt.
Csak a szemed marad, más nem létezik most: egész univerzumod figyel a világba, árulkodva pillanatnyi érzéseidről, gondolataidról, összegezve az eddig történteket. Szeretnélek látni téged, ezért a szemedbe nézek. Olykor zavarban vagy, és ehhez képest teljesen haszontalan tevékenységet megfigyelve törekszel elkerülni a pillantásomat, vagy egész egyszerűen figyelni kezdesz. Kitartóan nézlek, középpontodat keresve, türelemmel. Kölcsönös bizalmunk fokozatosan épül, lassan egyre izmosabb: tekinteteink elindulnak egymás felé, némán összetalálkoznak: kezet ráznak, hangnemet egyeztetnek: G-dúrban két szólamként összecsendülünk. Mi, ketten – te, aki a szemembe nézel, és én, aki a szemedbe nézek -, együtt komponálunk egy megtalált harmónia szimfóniáját, csupasz, őrizetlen pillanatok alatt: háromnegyed a közös ütem, kezdenek a vonósok, sok cselló és nagybőgő, a kedvedért van vadászkürt is, szélesen támasztva a fúvósokat, a hárfákat és a harang édes csengését. Több oldalnyi örömóda két összetalálkozó szempárban.

Az ajkak szavakat formálnak, a karok mozdulatokba lendülnek, az ujjak tárgyak felületét tapintják, hasztalan. Világok összeomlanak és megszületnek, mikor tekinteteink csendben egymás felé indulnak, tapogatózva lépkednek egymás felé, puhán és nesztelenül ünnepi szalagokat bontva maguk mögött: köszönöm, hogy mutattad az utat, hozzád. Itt vagyok most, veled. Örülök neked.

A válasz néha egy szúrós fúga, olykor egy tekintélyes prelúdium, vagy egy pillantásnyi kantáta, de továbbra is állítom, hogy veled zenélni öröm.

Most maradj velem kicsit, és hallgass velem:

 Nincs is talán kicsiny földdarabunk méltán híres és legalább annyira fajsúlyos konyhaművészetében annyira könnyed és íncsiklandó desszert, mint a túrógombóc. A békebeli gombócok pirított zsemlemorzsába forgatva, tejföllel és cukorral kerülnek a tányérra. Ami ez utóbbi két feltét adagolását illeti pedig, ahány száj, annyi szokás. A belsejüket tekintve egyszerre édeskés és savanykás, picit sós, tejföllel tálalt és – általam leginkább - porcukorhegybe temetett ízzsonglőr gombócok akkor a legjobbak, amikor nagyságuk és „légiességük” egyenes arányban áll egymással, méretes és könnyed omlós csemege válik ekkor belőle és megmutatkozik valódi arcéle. 

Természetesen mindenkinek a Nagyi gombóca a legfinomabb, ugyanakkor a vendéglátóipari komplexumok világa is tartogat isteni túrógombolyagokat. A legeslegjobbat (és egyben a legeslegnagyobbakat!) ezek közül a Dérynében szervírozták nekünk. Megéri várni az étlap szerint 15 perc alatt, frissen készülő gombócokra, amik a felszolgáló szerint a lassú gőzöléstől nyerik el végső, könnyű textúrájukat és jutalmukat; a fülig érő szájakat a gömbölyödő pocakok felett. Egy kép a profik bajnokáról (ne tévesszenek meg senkit az arányok, a tányér hatalmas, a kanál pedig hosszú nyelű):

Aztán itt vannak az újkori feldolgozások, a tejfölben sült, a fahéjas, rebarbarás eperraguval, a "neoklasszikus-amerikáner" nutellás, a spenótos (!), hogy csak néhányat említsek azok közül, amelyeket a mindmegette.hu tartogat a kalandozók számára, ezen felül a nem-édes kivitelűek köretnek is kiválóak, akár egy harcsapörkölt, egy borjúpaprikás vagy egyéb ínyenc hazai húsétel tányértársaként.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség is megemlékezik a túrógombócról, ami az írás szerint a Sógorok közvetítésével jutott el hozzánk, és ami a többek közt szilvás, almás, mákos, barackos és egyéb ízekben csábító finomságok mellett a gombócfesztiválok egyik sztárja. Merthogy minálunk, német ajkú szomszédainkhoz hasonlóan, több település is megemlékezik a guruló csemegékről: a legismertebb, a balatonfűzfői fesztivál például e hét végén várja a falánksereget (Gombócfesztivál, 2011. augusztus 5-6.), ráadásul a hét végére ismét előbukkan a nap.

Édesszájúak! Porcukorszóróra fel, vár a magyar tenger!;)